Az út részletei Pekingig. Nem írtuk, mert nem akartuk stresszelni az otthoniakat, de Pityu elég szarul volt (szó szerint) az utóbbi két napban. Becsületére legyen mondva, zöld fejjel is tekert, meg sem fordult a fejében, hogy feladja. Az utolsó, leghosszabb napot két keménytojással és egy piskótával csinálta végig. Egyébként jó eséllyel pályázhatna a Mr. Testzsír-százalék verseny első helyére. Zsolt még ezen az úton is képes volt tömeget növelni (elmondása szerint, de azért ne higyjünk neki, Ő ette a legkevesebbet), én meg mint hármunk között a legszerényebb, jelentkeztem egy Brad Pitt testdublőr válogatásra.
Na, komolyra fordítva a szót. Tegnap reggel korán indultunk Tianjin-ból, mert tudtuk, hogy hosszú lesz. Pekingig két rendőrségi ellenörző ponton is át kellett haladnunk, de a város szélét már koradélután elértük.
Hogy is kezdjem. Képzeljünk el egy hatalmas metropoliszt, amit 6(!) körgyűrű vesz körül. Mi lenn délről érkeztünk, és a lefoglalt szállásunk (köszönjük Sophie Yang-nak és a kínai EDF-nek!) a legszélső tetején helyezkedik el északon. Magyarul: az egész várost keresztbe át kellett szelnünk. Ez mintegy 3 órán keresztül tartott, de azt kell mondjuk megérte. Keveset láttunk még Pekingből, de már most egyértelmű: itt minden tökéletes! Úgy van megtervezve az egész város, hogy átlátható, logikus, bár hatalmas. Mindenhol bicikliút, parkok, tavak, milliárd fa és leander, rózsabokor stb. És az emberek. Amint megálltunk, hogy tájékozódjunk a térképen (ingyen kaptuk egy hotelben, miután elmagyarázták, merre menjünk, milyen utcákon, ráadásul a mi hotelünket is felhívták, hogy érkezünk!) rögtön mellénk gurultak elektromos biciklivel, megkérdezték miben segíthetnek és elkísértek. Egymásnak adtak az utcán. HIHETETLEN! Ilyen otthon soha sem lesz. De ne legyen igazunk.
Kínai utunk második felében már biztosak voltunk benne, hogy egy Truman Show résztvevői vagyunk. Az egész dolog megrendezett, mindenki statiszta. Csak ez lehet a magyarázat arra, hogy az utolso pillanatban mindig előlépett valaki és megoldotta a problémánkat. Én például a mai napig meg vagyok győződve róla, hogy a tegnap előtti utcaseprő srác az EDF Pacific egy regionális igazgatója volt álruhában, csakúgy, mint az, aki Pityu számára elintézte, hogy azonnal ott teremjen egy autó és elszállítsa görcsökben fetrengő testét.
Legtobbet Sophie Yang-nak köszönhetünk. Először le akart beszélni az útról, de aztán rájött, hogy nagyfiúk vagyunk és elengedte kezünket. Köszönjük.
Kovács Kriszta, aki otthonról szervezte a dolgokat a háttérben. Köszönjük!
Sánta Zsóka, aki folyamatosan fordítja ezeket a beírásokat angolra és küldi az EDF intaranetjére, ahol naponta 160.000-en olvashatják kalandjainkat. Köszönjük.
MZs, aki javította a blogot, rakta fel a képeket és akit bármikor hívhattunk, rögtön kereste a kivezető utat, szállást keresett és adta a tippeket sms-ben, e-mailben. Köszönjük.
És legutoljára maradtak azok az emberek, akik segítsége nélkül nem jutottunk volna idáig.
Ők azok akik ezt a blogot, ezen a nyelven soha sem fogjak olvasni: a Kínai Emberek. Köszönjük!
1814 km-t jöttünk 13 nap alatt eltévedésekkel, szálláskereséssel, felderítéssel együtt.
Lehet, hogy nem naponta, de azért jelentkezni fogunk. Megyünk felfedezzük Pekinget!

Új hozzászólások