Nanjing 149 km. Reggel sehogy sem akart beindulni a dolog. Nem éreztük az utat. Ebben szerepe lehet annak is, hogy ismét rizset reggeliztünk. Lassan jöttek a kilométerek, az egyetlen látványosság egy nappali tüzijáték volt, mikor éppen egy esküvőn hajtottunk keresztül. Aztán 90 kilométer körül elkezdőtek a hegyek. Na ez vitt valami színt az életünkbe. Nagyon unalmas volt már 3 napon keresztül gyárak, folyók és földek mellett tekerni. Nagyon szép hegyek között gurultunk, a csúcsokon kis pagodás szentélyek állnak. Sajnos annyira szmog párás a levegő, hogy 100 méteren túl semmit nem érdemes fényképezni, mert csak szürke foltok látszanak. Nem panaszképp, de még nem láttuk a napot! Ami nem baj. Elég meleg van így is. Pi-tyu ellenálhatatlan kényszert érez, hogy a helyi erők kétütemű pöfögőjével versenyezzen. Minden alkalmat megragad, hogy alázza őket. És van, mikor visszafelé sül el. Na az egyik ilyen párbaj után a csúcson lihegő Pi-tyu a következő egyszerű igazságot fogalmazta meg irányomba: “még egy ilyen emelkedő és kiköpöm a tüdődet”. Mindenesetre a  hegyek között jobban haladtunk, mint a síkon, ennek is köszönhető, hogy délután 4 körül elértük Nanjing határát. Persze tapasztalt sinológusként tudtuk, hogy innen még több óra tekerés a város. A jó szerencse ismét segített. Maverick személyében. Éppen montival zúgott le a hegyoldalon, mikor észrevett és megkérdezte miben segíthet. Mondtuk, hogy szállás kellene. Telefon elő, szervezés majd alig másfél óra tekerés után itt álltunk a belvárosban az egyetem mellett egy diákszálláson. Felkísért a szobánkba, fordított kínaira, majd egy közös fényképezés után hazaindult. Itt lakik ő is a városban, de addig még van neki 20 km.