Nanjing 149 km. Reggel sehogy sem akart beindulni a dolog. Nem éreztük az utat. Ebben szerepe lehet annak is, hogy ismét rizset reggeliztünk. Lassan jöttek a kilométerek, az egyetlen látványosság egy nappali tüzijáték volt, mikor éppen egy esküvőn hajtottunk keresztül. Aztán 90 kilométer körül elkezdőtek a hegyek. Na ez vitt valami színt az életünkbe. Nagyon unalmas volt már 3 napon keresztül gyárak, folyók és földek mellett tekerni. Nagyon szép hegyek között gurultunk, a csúcsokon kis pagodás szentélyek állnak. Sajnos annyira szmog párás a levegő, hogy 100 méteren túl semmit nem érdemes fényképezni, mert csak szürke foltok látszanak. Nem panaszképp, de még nem láttuk a napot! Ami nem baj. Elég meleg van így is. Pi-tyu ellenálhatatlan kényszert érez, hogy a helyi erők kétütemű pöfögőjével versenyezzen. Minden alkalmat megragad, hogy alázza őket. És van, mikor visszafelé sül el. Na az egyik ilyen párbaj után a csúcson lihegő Pi-tyu a következő egyszerű igazságot fogalmazta meg irányomba: “még egy ilyen emelkedő és kiköpöm a tüdődet”. Mindenesetre a hegyek között jobban haladtunk, mint a síkon, ennek is köszönhető, hogy délután 4 körül elértük Nanjing határát. Persze tapasztalt sinológusként tudtuk, hogy innen még több óra tekerés a város. A jó szerencse ismét segített. Maverick személyében. Éppen montival zúgott le a hegyoldalon, mikor észrevett és megkérdezte miben segíthet. Mondtuk, hogy szállás kellene. Telefon elő, szervezés majd alig másfél óra tekerés után itt álltunk a belvárosban az egyetem mellett egy diákszálláson. Felkísért a szobánkba, fordított kínaira, majd egy közös fényképezés után hazaindult. Itt lakik ő is a városban, de addig még van neki 20 km.
Nanjing jelent
2008.08.16. 15:47 :: ApaCS
Szeretjük a kínai embereket!
5 komment
Címkék: nanjing uton
A bejegyzés trackback címe:
https://biciglizz.blog.hu/api/trackback/id/tr62618727
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
maverick 2008.08.17. 06:15:10
HI, its maverick, nice to see you online
maverick 2008.08.17. 06:18:06
Nemes Béla 2008.08.17. 10:36:49
searchingsun folyamatosan? Hihetetlen, hogy még nem láttátok!!! Mi az istent csinálnak, hogy ennyi a füst? Nincsenek légzési problémák? Méghogy a kerékpárok országa..... Mutassatok páldát! Hajráááá
ApaCS 2008.08.17. 16:51:48
Hi Maverick!
I visit your blog! Great! Many thanks for all the help!
I visit your blog! Great! Many thanks for all the help!
Marietta 2008.08.18. 07:48:26
Maverick honlapjának csak kínai verziója van? nem értek benne minden szót :-) Nagyon teccik, hogy ennyire sportszerű és vendégszerető volt veletek a srác. És tényleg mi lett a szandállal? Simuljon krekeitek alá az út!a sült kacsák maguktól teremjenek tányérotokon! Üdv
Új hozzászólások