Kerékpárral Pekingbe

Egy kézzel két keréken

Kerékpárral a XIII. Pekingi Paralimpiára

 Bozsó István atléta a DÉMÁSZ Zrt. munkatársa. 27 évvel ezelőtt egy betegség következtében elveszítette bal karját. Két egészséges társával a 2008-as Paralimpia megnyitójára Shanghai-ból Pekingbe kerékpároznak. Útjuk 2008. augusztus 8-tól szeptember 9-ig tart majd. 20 nap alatt 2100 km-t tesznek meg – ez a táv Párizs és Bécs távolsága oda-vissza –, demonstrálva, hogy nincs különbség egészséges és fogyatékkal élő emberek kiemelkedő teljesítményei között. A szegedi Közéleti Kávéház május 14-i előadását követően Bozsó Istvánt a korábbi kerékpárutakról és a pekingi út várható kihívásairól kérdeztem.

- Miért a Paralimpia?

’92-ben versenyzőként, hosszútávfutóként szerettem volna indulni Barcelonában a paralimpián. A nemzetközi szintidőt többször is teljesítettem Budapesten, azonban a versenyen mégsem sikerült részt vennem, mert a Magyar Paralimpiai Szövetség nem nevezett be, nem adott jogot a versenyzésre.

- Mégis kimentél…

Rengeteg felkészülés, befektetett energia, munka volt mögöttem, és persze a csalódás, hogy nem indulhattam a versenyen. Levezetésképp Szegeden kerékpárra ültem, és kimentem Barcelonába, már a repülőtéren fogadtam a Magyar Paraolimipai (azóta Paralimpia szerk.) csapatot, és szurkoltam nekik.

- Azt hiszem, ez mindent elmond a sportszerűségről és a sportszeretetről. Folyamatosan sportolsz: futsz, kerékpározol, teniszezel, és persze focizol. Hogy van minderre időd? Melyik az első?

Heti 5-6 futó edzésem van, a Szeged környéki töltéseken napi 15-20 km távot teljesítek.
A hétvégéim és az estéim között beosztom a többi sportot. Ehhez persze türelmes család is kell. Barnabás fiamba is sikerült beoltani a sport szeretetét, versenyszerűen sportol, amire nagyon büszke vagyok.

- Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb?

Nagyon nehéz lenne választani. 10 000 méteren magyar bajnok vagyok, az osztrák-magyar-svájci-német viadalon 5000 méteren első lettem, Nizzában a francia nyílt bajnokságon negyedik lettem. Életem legjobb idejét azonban Németországban – egy nagy nemzetközi megmérettetésen futottam, bár utolsóként értem célba, mégis meghatározó élmény volt, hiszen nagyon erős mezőnyben a legjobbakkal álltam a rajthoz.

Általában 5000-10000 méteren indultam, a fizikai túlterhelés miatt azonban sorban jöttek a sportsérülések…

- Ekkor váltottál át a marathonokra?

Igen, a hosszabb távokon visszafogottabb tempóval is jó eredményeket tudtam elérni. Nagyjából 30 maratoni futóversenyt teljesítettem. Ezeket a versenyeket nem mozgássérült versenyzőknek szervezik. Sem a rajtnál, sem a célban nincs megkülönböztetés. Csapatban 6 órás, 24 órás váltófutásban is többször nyerünk. 2005-ben összeállt egy ötfős démászos futócsapat (Bozsó István, Hídvégi Gábor, Iványi Zoltán, Lehóczki Gábor, Nagy István). Gyorsan elindultunk a Bécs-Budapest Szupermarathonon, a középmezőnyben végeztünk. Úgy gondoltuk, érdemes tovább edzenünk, azóta két 6 órás futóversenyt is nyertünk Veszprémben.     

 - Barcelona után már nem készültél több olimpiára?

Nem, mert 36 évesen, sérülésekkel, családdal már másképpen gondolkodik az ember. Az aktív sport megmaradt, és a hobbi is, hogy kibiciklizek a Paralimpiákra.

A felkészülésekkel, versenyekkel jöttek a sportbarátságok, az olimpiákon nagyon jó törzsszurkolói gárda alakult, ezért négyévente már-már kötelességem kimenni, és a társaimat sem hagyhatom cserben. 2000-ben, Sydneybe már elkísért Makra Csaba barátom, aki civilben informatikát tanít Kecskeméten, a főiskolán. 2004-ben Athénig pedig már hárman tekertünk Czimbalmos Zsolttal kiegészült csapatunkkal, aki a szegedi Csillag börtön főfelügyelője.  

 - Peking, a XIII. Paralimpia az idei cél. Úgy hallottam sokan próbáltak lebeszélni az útról.

Nagyon keveset tudunk Kínáról. Csak a nagyvárosokat ismerjük a médiából, mi pedig Shanghai és Peking között kisebb falvakon, városokon fogunk keresztülkerékpározni. Nem tul jók az információink a közlekedési morálról, nincsenek kerékpáros vagy turista térképek, nincsenek kempingek, nem ismerik ezt az európai szokást. Öt védőoltást kell felvennünk a fertőzésveszélyek miatt. De mindez minket nem tart vissza. Akkor sem estünk kétségbe, amikor az EDF anyavállalat ázsiai képviselője megpróbált a vidéki Kínától megóvni bennünket.

 - A terv 2100 km, melyik a fontosabb: a felkészülés, a bátorság, a barátság vagy az eltökéltség?

Az általános erőnlét és a felkészülés nagyjából 40 százalék, a többi ott, helyben dől el. A holtpont már akár a negyedik napon eljöhet, ha ezt sikerül feldogozni és reggel felülni a kerékpárra, akkor rendben lesz az út… Sohasem riadtunk vissza a nehézségektől. A kipattogott küllők, esések, szállás-és anyagi problémák valahogy mindig megoldódtak.

 - Hogyan finanszírozzátok az utazásokat?

Folyamatos munka a támogatók felkutatása. A repülőút és a vízumok költsége, a biztosítás továbbá a shanghai és a pekingi szállásunk is megvan már. Azonban azt még nem tudjuk, hogy a Kínában tartózkodásunk egyéb költségeit (étkezés, útközbeni szállás) miből fedezzük, sajnos a családi erőforrások ezt már nem bírják. Több ígéretet is kaptunk, a cégcsoport is pozitívan nyilatkozott, weboldalunkon folyamatosan gyűlnek a támogatóink.   

 - Ha jól tudom, ebben az évben szegedi sportolónak is szurkolhattok.

Igen, Béres Dezső bocchia-versenyző képviseli városunkat a Paralimpián, aki szintén démászos munkavállaló.

 - Hogyan követhetjük az utazásod?

Sporttársak, munkatársak és barátok követik, segítik az útjainkat. Az utazások alatt blogunkon http://biciglizz.blog.hu, naponta frissülnek az adatok.

                                                                                                          Joó Anna